A Múltbéli Rivalizáció - Turel Altmann vs. Ashmore Serael

1680, Svédország. Pontosabb helymeghatározás szerint Göteborg. Egy délnyugati kikötőváros, melyben egy olyan munka akadt számomra, mit valószínűleg sosem fogok elfeledni. A múltban történt, de az egész utána következő életemre kihatott. A Telihold Lovagrendben szolgáltam, s fajunk háborúban állt természetes és ősi ellenségeinkkel, a vámpírokkal. Engem azért küldtek ily távol az otthonomtól, hogy likvidáljak két erős vérszívót, ezzel meggyöngítve a vámpírokat. Az éjszakai élet igencsak zajlott, néhány lámpa csak pislákolt az utcákon. A bűz átjárta kifinomult szaglójárataimat, ezért kénytelen voltam egy maszkot viselni arcomon, fejemen pedig egy háromszög alakú kalapot, így csupán hajam egy része, valamint kék szemeim látszottak ki. Barokk öltözetem meglehetősen kényelmetlen volt, nagyjából az egész barna színben pompázott, kivéve fehér ingemet, ám abból alig látszódott ki valami. Kissé lehúztam a maszkot képemről, s a levegőbe szagoltam, ám arcomon látszott az undor, amelyet a kellemetlen szagok okoztak.
- Fertő...- suttogtam, ezt követően lassú léptekben léptem ki a több fényt kölcsönző főútra a sikátorból.
- Jó uram! Nincs kedved szórakozni?- érdeklődött tőlem egy utcalány, aki természetesen szakadt és mocskos volt, mint az összes többi, kivéve azokat a jó módú ribancokat, kik csak házaikban voltak elérhetőek. Lenéző mimikával pillantottam rá, utána a kezébe nyomtam egy kis pénzt szánalomból.
- Most tűnj el!- szólítottam fel, azután szó nélkül álltam tovább. Valószínűleg neki sem lehetett könnyű élete, ha már itt tartott. Az emberek annyira szánalmasnak minősültek a szememben, amit már el sem tudtam mondani. Csupán apró hangyák, akik mit sem tudtak arról, hogy mi is zajlott valójában a világban. Próbáltam a vámpírok eszével gondolkodni, majd feltűnt egy fogadó, ami természetesen még ama kései órákban is nyitva állt, az életüket megrontani vágyók számára. Beléptem hát, azután a pulthoz ballagtam. A sok közember egy ideig megbámult, nem voltam mindennapi látvány, valószínűleg azt a tipikus bajkeverő idegent vélték bennem felfedezni.
- Jó estét az úrnak!- köszönt reám a fogadós.
- Önnek is...- válaszoltam komor hangvételben.
- Mivel szolgálhatok?- érdeklődött a jó húsban lévő férfi, mialatt az egyik korsót törölgette.
- Jól esne egy pohár vörösbor.- jelentettem ki, azután az illető fejet hajtva távozott, hogy a rendelésem után nézzen. Jól körültekintettem a helyen, ám egyenlőre egyetlen gyanús alakot sem láttam.

Régen mikor még élt a régi barátom Johannal, mikor még az utcákban a pestis javában pusztított elhatároztam a barátommal, hogy elmegyünk egy kicsit inni, mert már elég szomjasak voltunk. Felvettem hát arisztokrata öltözékemet, ami majdnem mindenhol sötétzöld volt majd elindultunk az éjszakába. Útközben nagyon örültem, mert úgy gondoltam, hogy nagyon jó idő van a vérszívásra, de úgy éreztem ma valami fog velem történni. Mikor a sörözőnek az ajtajához értem elszállt ez a rossz gondolat. Körülnéztem, s alig hittem a szememnek annyi jó csitrit láttam. Kettőt rögvest kiszemeltem az egyik asztal mellet. Odamentem hozzájuk és így szóltam:
- Elnézést hölgyeim nem lennének szolgálatomra némi fizetségért? - kérdeztem a szajháktól, akik rögtön beleegyeztek a dologba. Felmentem a két lánnyal a kocsma felső szintjére, ahol a szajhák szobái voltak. Első dolgom persze az volt, ami minden férfi kötelessége volt, ha már fizet két ilyen lánynak a második dolog pedig az volt, hogy kiszívtam belőlük a vért. Így a pénzem is megmaradt meg 2 nagyon jó kalandban volt részem. Nemsokára mikor kimentem a szobából Johannal is kinyitott a mellettem lévő szobából.
~ Úgy látom ő is végzett. - állapítottam meg gondolatban majd így szóltam.
- Szerintem lassan indulhatunk. De előbb üljünk le a pulthoz, mert elég fárasztó volt két nővel egyszerre megosztanom az úgy mond félórás szerelmemet. - javasoltam Johannak, aki beleegyezet így, hát leültünk a pulthoz. A mellettem ülő fickó elég furcsa volt, de ezzel inkább nem törődtem inkább ledőltem a pultra és pihentettem a szememet.

Vártam. Teltek a percek, talán már az órák is. Ám ekkor belépett a helyiségben két férfi. A levegőbe szagoltam, azután elvetemült tekintetemet feléjük fordítottam, miközben oldalra hajtottam a fejemet. Rögtön tudtam, ők voltak azok. Más emberek vérétől bűzlöttek, a sápadt bőrük, az arrogancia, mely oly érezhető volt a kisugárzásukból elárulták kilétüket. Nehezen tudtam ellenállni, de nem léptem semmit. Csupán visszafordultam a pult irányába, mintha mi sem történt volna. Éreztem, ahogyan kezeim remegtek a dühtől, viszont megpróbáltam a lehető legnyugodtabbnak látszani. Mind a ketten felmentek az emeletre pár nővel, akiknek sorsa már akkor eldőlt, mikor beleegyeztek a fickók ajánlatába. Én nem azért voltam ott, hogy ostoba nőszemélyeket szabadítsak meg a haláltól, kik életük alatt is becstelenül és mocskosan viselkedtek. Ezért hát tovább vártam. Valószínűleg fél óra telhetett el, mire leérkeztek, csakhogy már nem volt velük egy örömlány sem.
~ Bizonyára már mind halottak...~ gondoltam magamban, miközben szemeim sarkából figyeltem, ahogyan lepihent a két vámpír. Hirtelen felugrottam, majd az ajtó előtt érkeztem meg. Megragadtam egy asztalt, azután emberfeletti erővel tuszkoltam be az ajtó helyére, ezzel elzárva a legnagyobb kijáratot az épületből. Látván fellépésemet, az emberek rémülten menekültek ki az ablakon, mindenki rohant amerre látott. Nem érdekeltek az esetleges áldozatok, nekem teljesítenem kellett a megbízásomat bármilyen áron. Véglegesen letéptem arcomról a maszkot, háromszög alakú kalapomat elhajítottam. Ingerült lettem, szemfogaim megnőttek, vicsorítani kezdtem a két ellenfelemre. Kigomboltam az öltönyömet, azután egy egylövetű pisztolyt húztam elő az övem alól. Hüvelykujjammal hátrahúztam a kakasát, majd becéloztam vele az egyik vérszívót. A fegyverben egy szentelvízzel átitatott ólomgolyó helyezkedett el.
- Vége a partinak, uraim...- suttogtam, utána elsütöttem a pisztolyt.

A nemrég mellettem ülő férfi nemsokára felugrott és az ajtó elé érkezett le. Az asztalt nemsokára felemelte az idegen majd a legnagyobb kijárat felé dobta így elzárva azt. Az emberek ezt látván rögtön elkezdtek kimenekülni ahol csak tudtak. A maszkos pasas eldobta a kalapját, s letépte a maszkját. A szemfogait pedig megnövesztette.
~ Úgy tűnik ez egy vérfarkas. Én még csak hallottam róluk még sosem találkoztam egyel sem. - gondoltam magamban eztán hirtelen a vérfarkas elővett egy pisztolyt. Hirtelen lőtt egyet felém én gyorsan az egyik asztal mellé bújtam.
- Ez kemény harc lesz Johann. Próbáljuk meg elintézni azt a kutyát. - javasoltam a barátomnak. Kinyitottam a tenyeremet és úgy ellöktem az ellenség felé a fedezéket nyújtó asztalt. Az asztallal így megpróbálom elterelni a figyelmét, majd gyomorba ütni, s aztán fejen.

» Turel Altmann
» Ashmore Serael