Jade Smith kuckója(Adam Siobhain otthona )

Tárgy: Jade Smith kuckója(Adam Siobhain otthona ) Vas. Aug. 08, 2010 5:22 pm

Lakhely: Lawrance, Kansas

Leírás: Jade Smith kuckója(Adam Siobhain otthona ) Vc04

Viktoriánus házról van szó, régi poros, kissé dohos falakkal, recsegő lépcsőkkel, nyikorgó ajtókkal, mindenféle neszekkel, ódon módon rendezve be, mintha az ember az Adams family házába tenné be a lábát. Már a teraszon is régi pad várakozik, üresen, kopottan, mellette egy fém virágtartó állvány, amiben egy szál cserépben petúnia árválkodik. A pad alatt egy méretes fekete kutya alszik csendesen, de időnként felmorran, álmában is vicsorítva. Az ajtón névtábla lifeg, rajta vésve a betűk: Adam F. Siobhain, alatta pedig kézírással: A. J. Smith. A kilincs kicsit nehezen jár, de kis erőlködés árán kinyitható az ajtó, és mögötte egy kicsit félhomályos előszoba tárul fel. A földön vastag szőnyeg, ami elnyeli a lépéseket, a sarokban álló fogas, tele rádobált ruhákkal, mellette hatalmas tükör, faragott kerettel. Az egykor fehér fal megszürkült már, de azért még tiszta. Sűrű fehér függönyök takarják az ablakokat, ahogy minden más szobában is. Innen a nappaliba lehet jutni, ahol egy heverő van, néhány bársonyfotel szőnyeg a padlón, és egy nagy asztal is, csipketerítővel. A falon néhány megsárgult kép és festmény, és nem messze a heverő mögött egy lépcső az emeletre, mellette ajtó a konyhába, meg egy raktárszoba is, illetve alatta pincelejáró. Lent sok kacat, a konyhában tűzhely, szekrények, asztal és hűtő. Fent pedig a szobák... Adamé jobbra, mellette vendégszoba, balra a lányé. Fehér ajtaja mögött szürke falak, nagy vörös baldachinos ágy, öltözőasztal, mindenfele könyvek és ruhák szétdobálva, és a sarokban egy szekrény, általában nyitott ajtókkal, kaotikusan. A földön szintén vastag szőnyeg, na és egy íróasztal, mindenféle személyes tárggyal, kacattal, aprósággal. Általában itt húzza meg magát ideig óráig, és ide tér vissza mindig, ez egy biztos hely számára.

- Hát tudod, egy vérfarkastól azért elvárt dolog, hogy észrevegyen ezt- azt. *komisz mosoly jelenik meg az arcán, a férfi ezt veheti bóknak is, gúnynak is, bár valahol mélyen pusztán csak egy tény. Egy vérfarkas jó megfigyelő, tehát Catenának is annak kell lennie. *
-Nem csak erő, és nem csak gyorsaság, mindkettő kell hozzá... és kell stratégia is. Könnyű például régi sérülések segítségével győzni, egy fájó térd, hangszálak, alkoholistáknál máj, szóval mindig van valami, amit ki lehet használni... csak ehhez egyszer meg kell figyelni, és kicsit tervezni is. A bajom csak az, hogy közelharc esetén mindig bepánikolok, és nem éppen mennek az eltervezett dolgok. *mondja egy sóhajjal, kissé megvonva a vállát. Ez már csak ilyen, ez a hibája. *
-Hé, mi ez a szentimentalizmus. Nem is ismersz... tudom, hogy vadak tudtok lenni, de az élet már csak ilyen. A döntéseim lehetnek jók, vagy rosszak. A megérzéseim azt súgják, bízhatom benned, és én bízom is, ha viszont tévedek egyszer az életben, akkor szívtam. De ez van, felvállalom. *fordítja oldalra a fejét, és határozott minden szava, tudja, hogy egy ilyen világban ez a kockázat mindig él. *
-Egy órányira sincs innen, legalább is azzal a sebességgel, ahogy én szoktam száguldani. *mosolyodik el, stimmel a válasz. Itt van nem messze, hamar oda lehet jutni. *
-Hát relatíve igen. Egy távoli rokon... akinél többnyire tartom a dolgaim. De sokszor nem vagyok ott, mert túl tiszta célpont lennék, inkább mozgok. Adam vadász, de azért a saját ellenségeimet is nem szívesen uszítom rá. *mondja halkabban, majd kissé elhallgat.*
-Hát remélem is. *mosolyodik el, és végignéz a férfi kezén. Nem zavarja, hogy így tartja, sőt talán az sem zavarná, ha érnék a karmai. Nem fél pár sebtől, amit hamar be tud gyógyítani. A jobb tenyere amúgy meg egyetlen hatalmas sebhely, pár kisebb vágás még felfér rá, nem kell porcelánbabaként kezelni. *
-És? Ösztönök, védekezés, de nem szándékos gyilkolászás. Érzem, hogy legbelül nem egy vérengző fenevad vagy, akkor is, ha néha a bestia kiszabadul. A természet vad kis játékaiért nem jár pokol. *néz mélyen Catena szemeibe, majd lassan kihúzza a kezét a férfi kezéből és feláll. Nem ijedt meg, nem is fél, csak valami furát érez. *
-Járt itt valami... talán démon, de nem érzem biztosan. Minden esetre most nincs kedvem semmivel sem összefutni. *mondja, majd összeszedve a dolgait a motorra ül, és egy sisakot a férfi is kap. *
-Persze... Ez egy Suzuki vzr 1800 k9es motor. Egész jó teljesítményű a kicsike. Na, pattanj fel mögém, és kapaszkodj. Nem lesz semmi gáz, megvan két éve lassan, és még soha nem baleseteztem, bár vezettem már kissé ittas állapotban is. *mondja kissé büszkén, ura ő a motornak, nem kell attól tartani, hogy bármi történne, amíg ő vezet. *
- Tanítvány? *kérdezi, hallva a köszönési módot. Taknyos... nem mindenkinek mond ilyet az ember. Minden esetre ha a férfi felül mögé, akkor elindul, és egész nagy sebességgel zúgnak végig az országúton, egészen a Lawrance szélén található viktoriánus kúriáig. Azért reméli, nem kell bordát rugdosnia, csak megáll, alig negyven perccel indulás után és a kocsifeljárón parkol le, levéve a sisakját.*
-Nah, kérem, itt lakom szebb napjaimban... Ahogy nézem, Adam vadászik, mert egy lámpa sem ég. *néz szét, aztán ajtónyitás, és belép az előszobába, ahol rögtön egy madár száll a vállára. *
-Szijaaa te. Nah, ő Ereskigal, a kis házikedvencem. *mutatja be a madarat, aztán becsukja az ajtót, felkapcsolva a lámpát. *
-Na az én birodalmam odafent van, a lépcsőtől balra. Hozok teát, nyugodtan menj fel. Nagy a rendetlenség, remélem, nem zavar, de így dolgozom. *von vállat, majd a madár azért repül elől, és letelepedik az ajtóban, Jade meg a konyháig megy, és odatesz főni egy kanna vizet, miközben megszabadul a kabáttól és a táskától. % perc múlva már egy kancsó teával és két bögrével baktat fel a szobájába, és beérve az ágyra telepedik, lerúgva a csizmáit. *
-Maradhatsz itt most. Különben már egész jó, hogy bejutottál. Gonosz ide nem teszi be a lábát a védelmi rendszerünk miatt. *mosolyodik el a férfi vállára téve a kezét. Ez már egy jó érv, hogy megbízzon benne. *

Elmosolyodtam azon, amit mondott. Rengeteg dolog járt a fejemben, de egyiknek sem volt akkora jelentősége, mint annak a pillanatnak, ami létezett akkor. Végighallgattam őt, és belegondoltam abba, amit mondott. Közben a kesztyűimet piszkálgattam.
-Valóban, én is pánikoltam régen, de elmúlt… De nem vagyunk egyformák, és ez jó- szóltam elmosolyodva.
-Nem ismerlek valóban, de te sem engem, és nem tudhatod, mi jár a fejemben pontosan!- Mondtam, és felsóhajtottam. Csupán a saját vérengző fajomat becsülhettem túl pár pillanattal korábban, nem gondoltam a lányról semmi rosszat.- De nem kell attól tartanod, hogy megtámadlak, legalábbis én az emberibb részem, tehát nyugodtan hátat fordíthatsz nekem, nem szúrlak meg… Képletesen értve persze.
Elgondolkoztam, azon, hogy nincs messze az a hely, ahova tartunk, de tudtam, hogy így is lehetséges, hogy bezöldül az arcszínem. Sokszor a térdeim közé hajtom a fejem, ha buszozom, mert a gyomrom saját magát szokta fojtogatni.
Jól estek a szavai, de tudtam, hogy a sötét, forró bűzös hely vár rám, ahol örök szenvedés jut nekem, de nem számított, örültem ennek, mert így magam is bűnhődhetek, azért ami vagyok.
Mikor meghallottam Milyen fajta a motor, és mire is képes, megvakartam a vállam, a vaskos nehéz szövetet nem tudtam átszakítani, így a karmaim üresen kopogtak a vásznon. A Modern eszközökhöz kevésbé értettem.
Nem voltam teljesen ostoba ebben a témában, de nem akartam lebukni, hogy a tudásom hiányos. Mikor a telefont ismét mélyen a zsebembe rejtettem, meghallottam az új társam kérdését. Elgondolkoztam, hogy is felelhetnék, végül kiürítettem az agyam.
-Csak, egy régi társ… Mindig elfelejtem, hogy mennyire fiatalnak látszom, így ki sem néznéd belőlem, hogy egy közel ötvenévesre azt mondom taknyos, nem? Gummer már huszonöt éve segít nekem, mióta egy fehér farkas kiirtotta a családját, és én emeltem fel a mocsokból a véres megtépázott testét. Kitanítottam arra, amit én is tudok, a mai napig velem kutatja azt a rohadt fehér dögöt… Szóval igen, egy régi tanítványom ő.
Elmosolyodtam, és az égre pillantottam egy percre. De nemsokára már nem tudtam koncentrálni, felbőgött a motor, és elindultunk. Azonnal összekavarodott körülöttem minden, szédültem, és a fejem a „sofőröm” hátának kellett támasztanom, hogy ne zuhanjak az általam olyannyira gyűlölt sötétségbe. Nem tudtam mennyire, lehetek kellemetlen neki, de most ebbe bele se bírtam gondolni. A gyomrom önmagát többszörösen is megfojtva, illetve összeverve remegett. De a tartalma nem indult el, hogy szabaddá váljon, így nyugodt voltam. Újabb illatorkán csapódott nekem, ám ismét erősen érződött belőle a nő illata. Ez kissé megnyugtatta háborgó elmém, és belsőm is.
Valahogy furcsa, de elég erőt éreztem, hogy felnézzek. Az elém táruló világ kavargott, és mozgolódott, de lassan hozzászoktam. Még mindig sebezhetőnek éreztem magam, de már magabiztosabban ültem.
Mikor megérkeztünk, már egészen jól éreztem magam, még egyszer végignéztem az épületen, ami a végcélunk volt, és mikor leszálltam a kétkerekű eszközről, mint a vizes kutya megráztam magam. Már tiszta volt minden előttem.
-Nos, Sokkal jobb volt, mint amire számítottam- súgtam magam elé elmosolyodva. S a szemeim ismét a kúriára úsztak.- Micsoda szép hely! Gratulálok a barátodnak, igazán szép otthona van, és neked is.
Belépve a, mint megtudtam teljesen üres házba, meglepődtem a kis „házi kedvenctől” mely Jade vállára ült. Pillanatokkal később valami furcsa dolog telepedett rám. Egy érzés, egy rettenetes riasztó érzés, mely már hosszú évek óta nem hagyott békén. A Vad üvöltés a lelkemben elcsendesedett, és el is tűnt. Nem éreztem egy cseppnyi vérszomjat, vagy netán vadságot. Nem érthettem, mi történt velem, mert még tudatlanul közlekedtem az új helyen.
-Üdvüzletem, Ereskigal Catena vagyok!- Szóltam a madárhoz, és közel tettem az egyik ujjam a csőréhez, hogy ha óhajt csípjen belém.- Rengeteg állat tartózkodik tőlem, de van, amelyik egyenesen meg akar ölni, sőt néhány kedvel, de ők vannak a legkevesebben.
A magyarázatom után elmosolyodtam, és bármit tett is a madár az ujjammal, én rögzítem az illatát az agyamba. Sőt egy idegen illat volt még ott, amit elkönyveltem Jade barátjaként. Így már kész voltam a hely részletszegény feltérképezésében.
-Látnád az én „otthonom”- motyogtam.- Ott csak tíz termet töltöttem meg papírmunkával, vagy fegyverekkel, netán olyan könyvekkel mely a vadászatról szól.
Mikor felértem az emeletre és beléptem a szobába nem találtam olyan rendezetlennek, mint amilyennek leírta ez a lány. Mikor ő is csatlakozott hozzám, és levette a csizmáit, kissé feszengtem, de hamar elmúlt.
-Bocsáss meg, de nehéz a kabátom- suttogtam, és egy levettem a vadász ruhadarabot, melyet ha idegen helyen vagyok mindig viselek. A nehéz kabát kissé megzörrent, ahogy levettem, hisz tele volt varrva nehéz ezüst darabokkal. A kapucnis pulóverem ujjait feltűrtem a felkaromra, és megropogtattam az ujjaim. Már nem kellett a Holddal küzdenem, így eltűnt a macskaszerű pupillám, a szemfogaim óriás mérete, és a karmaim is.
-Hogy mondod?- kérdeztem, és elgondolkoztam.- Akkor ezért néma a fenevad, a Bestia bennem elhallgatott, hisz ő nem jöhet ide be… Tehát, most megszabadultam tőle annyi ideig, míg itt vagyok. Nem kínoz a morgásával, és a bűnre csábításával…
Éreztem a lány karját a vállamon, ami azonnal mosolyra húzta az ajkaim. A szemébe néztem, és az oldalába karoltam.
-A szemeid… Gyönyörűek. Mondj őrültnek, de ritkán nézek az emberek szemébe, mert félek, hogy nem állják a tekintetem, de a te szemeid mások. Alig tudok máshova nézni.- Megráztam a fejem elmosolyodtam, lehajtottam a fejem, de mégis felnéztem rá…

» Amythiel Jade Smith