A banda szállása

A ház maga

Hálószobák

A konyha

Étkező

Fürdők

Egy újabb unalmas nap volt, egészen addig, míg meg nem csördült a telefonom. Egy női hang könyörgött benne, hogy menjek oda hozzá. De persze a visszautasításomra témát váltott és azt mondta, hogy találkozzunk nálam, és hívjam meg a barátaim, mert meg akarja őket ismerni.
Nehéz lett volna barátokat vinnem, mert egy sem volt, így elrángattam a tanítványom.
A lakásban sok hely volt, hiszen a bandának építtettem, az egyik koncert után. Titkos volt, így alig ismerték páran a címet. Oda mentünk hát a „kis” tanítványommal.
-Procax, Bella nem ember… Tehát a szádat nem kell tartani, ha a tanulmányaidról van szó, de vedd figyelembe, hogy harcoltam ellene, és kis híján legyőzött!- Mondtam, közben beindítottam az utó motorját. Egy bérelt kocsi volt, azt hiszem talán Ford GT… Nem értettem nagyon ezekhez a modern jószágokhoz.
Sebesen száguldottunk, órákon át, és végül megérkeztünk a házhoz. Én unottan sétáltam a kapukat nyitni, majd behajtottunk. Leparkoltam, és felfutottam a lépcsőn.
-Nos, megjöttünk, Bella lehet, hogy késni fog kicsit, de addig is, pihenhetünk kicsit…- Mondtam, és azonnal a kedvenc gitáromhoz léptem, és halkan játszani kezdtem, közben dúdoltam. Felnéztem, majd letettem a hangszert.
-Jó lesz, ha nemsokára megjön, mert ha nem, akkor elmegyek zuhanyozni…- Mondtam, és talán két percet vártam, és eltűntem, de előtte hátra kiáltottam.
-Ja, ha megjött szólj!
S ezzel gyorsan beálltam a zuhany alá, hogy kitisztuljon a fejem. Végiggondoltam mi következik most, hisz a lány, aki megőrül értem, és a tanítvány, aki a sajátos módján felnéz rám. Csak remélni tudtam, hogy túlélem a napot, és pihenhetek egyet. Tudtam, hogy nemsokára ismét fel kell kerekednem, vadászni. Harcolnom kell, hisz erre születtem embereket segíteni, és értük meghalni…

Befejeztem a zuhanyzást, hisz hallottam a hatalmas zajt, ami jelezte ama lány, mely oly nagy rajongást mutat irányomba, megérkezett. Nem mondanám, hogy boldogsággal töltötte el a szívem, mikor megtudtam, hogy ide akar jönni, de nem is bántam, hisz ritkán jártam itt, jobban szerettem a sötét földalatti otthonom. Hétszáz év alatt épült fel az óriási labirintusrendszer, melyet a mai napig imádok. Sohasem segített az építésben senki, egymagam láttam el az összes feladatot. Talán ezért annyira komor sötét és hűvös, ahogy én. A fegyverek sok helyen vannak elrejtve, de ami leginkább fontos nekem, az a legmélyebben fekvő csarnok, ahova a tanítványom sosem engedtem még be. Emlékeket ébresztett volna fel benne, hisz egy laboratórium van ott, ahol ellenszert keresek. Ellenszert az én vadállati énem ellen, hogy ismét azzá lehessek ami rég voltam. De először a szerrel, a többi lényt változtattam volna át. Már harminc éve nem voltam ott lent, hisz ráébredtem, hogy a tervem anarchiát robbantana ki. Farkasok nélkül a többi faj felbátorodna, és egyesek pusztításba kezdenének. Ezt nem hagyhattam, így inkább elfelejtettem azt a termet, és többé nem mentem oda.
Ám volt egy fegyverraktár, ahol szinte csak kardok vannak, és ez az, ami oly nagy boldogságot adott nekem. Ott magam vagyok, és az én szeretteim. Minden fényesen csillanó penge egy történet, és egy emlék…
Megráztam a fejem, és megtöröltem magam, a derekamra kötöztem a törölközőt, és kiléptem a gőztől forró helyiségből. A lépcső korlátjához mentem, és felsóhajtottam. Nem hallottam, hogy a tanítványom kiáltott volna, de elmerengtem, és így nem is vehettem észre. A Hallásom hiába olyan erős, hogy a kint szitkozódó taxisofőrt is tisztán hallom, sajnos, ha nem akarok valamit meghallani nem is fogom…
~Hogy is mondaná Procax? Szelektív a hallásom! Hé kölyök, hallasz nem? Öhm, szóval még egy kis infó… Bella egy démon, kicsit vigyázz, mert olyan idős lehet, mint én…
A szobámba mentem, közben tudtam, hogy a vendégem akár meg is láthatott odafent, de nem számított. Felvettem a szokásos egyenruhám, de fegyvereket nem szedtem össze. Lassan ismét a lépcsőnél voltam, és felsóhajtottam.
-Na, szóval… Szia…
Megnéztem magamnak a lányt, és elmosolyodtam, tudtam, mire számítsak, így nem lepődtem meg a ruháján. Lementem az emeletről, és elé álltam…