Utcák

Most éppen Denver, nappal zsúfolt utcáin álldogáltok, amennyire csak meg tudja tölteni 156 600 fő. Este viszont jó pár sötét és, nem csak emberi lény otthona, szóval csak hajrá...

Csak egy unalmasnak hitt napom kezdődött. Kelés, reggeli és az étkezés utáni tisztogatások. Tehát egy jó kis fürdés és egy 10 perces fogmosás után kedvenc napirendi pontomra tértem, az olvasásra. R.A. Salvatore, Orson Scott és Darren Shan, mindegyikőjüknek tökéletes az írás tudományuk. A választékos és egyben lenyűgöző, többször olvasom újra könyveiket, és mikor pont levenném az egyik könyvet, hogy megkezdjem bújását, hallom mesterem égető hívását. Nem sejtettem semmi jót, tudni illik a mester kettő, azaz kettő esetben hív ilyen sürgetően. Vagy vadászni készülünk, vagy megint edzeni akar velem. Abban a pillanatban nem volt kedvem egyikhez sem. Kicsit váratva amúgy is türelmetlenkedő Mesterem, komótosan sétálgattam végig az enyhén rémisztő folyosókon. Amint beléptem abba a helységbe, amiben a tanítóm tartózkodott, egy azonosítatlan repülő objektum szállt felém, amit szerencsémre éppen, hogy megállítottam fejem előtt. Ahogy azonosítottam, szemem meg csillant, mivel a bérelt Ford GT-nek a kulcsa volt az. Hiszen úgymond küldetésre megyek, ám itt nem kell gyilkolásznom, csak találkoznom kell Gummerral aki, "megtankol" lőszerrel, és kettő, Mesterem által kért vas karddal. A találkozási helyet, és időt meg tudakoltam, majd intetem tanítómnak, és elindultam a szobámba, hogy frissebb ruhákat vegyek fel, és ne a három napos gyúrt ruhámba induljak Denverbe. Mikor éppen indultam volna, a Mester egy borítékot dobott az ablakon keresztül az anyós ülésre. Én mit se törődve a borítékkal hajtani kezdtem a kocsi, természetesen a sebesség korlátot nem túllépve. A cél város csak másfél órányira volt a rejtekhelyünktől. Amikor egy hosszabb egyen útszakaszra tértem, jobban szemügyre vettem a borítékot. Egy kicsit ki volt tömve, és a "költőpénz" felirat volt rávésve. Jobb kezemmel megfordítottam a kopertát, és öt köteg százdolláros pottyant ki belőle. Én csak elmosolyodtam és hajtottam tovább. Pont jókor jött az a kis útra való, mivel a kocsi tankja szinte kiabált, hogy üres vagyok. Így a legközelebbi benzinkútnál meg is álltam fel tankolni. Szerencsémre több gond nem adódott, ha eltekintünk, attól hogy eltévedtem Denver utcáiban. Annyira összetett volt az a városka, hogy sikeresen, nem egyszer, nem kétszer, hanem háromszor eltévedtem rossz útra, szó legszorosabb értelmében. Szinte az egész napom ráment, hogy megtaláljam a találkozási helyet és még így is én értem oda előbb. Egy eldugottabb sikátor volt, ami egyben zsákutca is. Nem telt bele öt percbe se, és az öreg már meg is jelent. Egész jó állapotban lévő kisbuszával lassan pöfögött be az utcába. Az ajtaját szinte kivágta, majd egy húsosabb, korában járó ember, hónalja alatt 1-1 dobot doboz lőszerrel, és hátán 1 kardal, bicegett oda hozzám.
- Nesze itt vannak, amit Kevin kért, viszont csak egy kardot tudok adni. Mond neki, majd kapja a másikat is...majd valamikor.- mondandója után kezembe nyomtam a két dobozt és rájuk a kardot. Aztán visszadöcög a furgonjához, és beszállás előtt int egyet, majd a tragacs ajtaját becsukva tovább áll. Már régen sötét van, és éppen hogy látok valamit a szállítmánytól, a sikátorból még kijutottam, de az utcán sajnos bele mentem egy láthatólag egy hosszú hajú hölgybe, aminek következménye kép a kard tokostul a földre hullt.