River Grove - A rossz alvók (Küldetés)

Tárgy: River Grove - A rossz alvók (Küldetés) Pént. Május 28, 2010 6:33 pm

Bevezető:

Éjszaka volt. Egy James nevű rocker férfi éppen a Skillet - Monster nevű számot hallgatta autójában, miközben egy sörrel a kezében vezetgetett.
- Ez az élet, öregem!- suttogta magában, mialatt fejét laza mozdulatokkal rázta. Félhosszú, kivasalt, szőke haja csak úgy lebegett, láthatóan boldog volt. Hogyne lett volna az, elvégre haverjaihoz tartott, hogy utána egy ütős kis koncertre menjenek el egyik barátja kocsijával. Talán kissé gyorsabban ment a kelleténél, ám River Groveban ez akkor nem nagyon számított, ilyen későn már nem voltak kint az úton a biztosurak, vagy, ha néha járőröztek is, ebben az időszakban inkább az őrsön pihentek. A tűzpiros Mustang úgy szelte az utcákat, akár a kés a vajat. A kis város különösen csöndesnek bizonyult, még a fiatalok sem voltak kint szórakozni, pedig hétvége volt, pontosabban péntek. A következő pillanatban egy érdekes alak vágott ki az útra, egyenesen a mi kis vezetőnk elé.
- Azt a rohadt!- kiáltotta rocker hősünk, majd sörét azonnal eldobva rántotta oldalra a kormányt. Az ital kiborult az üléshuzatra, csakhogy ez számított a legkisebb gondnak. Egy koppanás hallatszott a külvilágból, egyértelművé vált, James elcsapta az illetőt, noha megpróbálta kikerülni. Ekkor milliónyi gondolat cikázott át a fején, hisz ittas vezetésért, valamint egy ember elcsapásáért komoly büntetésre számíthatott. Mégis rémülten rúgta ki az autó ajtaját, utána azonnal az áldozathoz futott. Az csuklyát viselt, viszont megmozdult. Jamesnek minden életkedve visszatért, persze azért még aggódott, de jó volt látnia, az illető fel tudott állni. Odafutott mellé, megkísérelt segíteni neki.
- Én, én nem láttam önt. Annyira sajnálom!- mondta, mikor meglátta a takarás alatt az arcot.
- James, eljöttem érted.- hallatszott a hang. A rocker arcára kiült a félelem, nyilván valóan felismerte az elgázolt egyént.
- Te! Lehetetle...- fejezte volna be mondanivalóját, viszont ekkor a csuklyás alak szó szerint kitépte James torkát a helyéről. Pillanatok alatt terítette be ruháját a vér, holtan omlott össze az úttesten. A támadó ezek után úgy tűnt el, ahogyan érkezett. Jamest a rendőrök találták meg másnap, szüleinek kellett azonosítania holttestét, mivel helybéli volt a srác. Gyanúsítottra, vagy nyomokra senki nem talált, még a nyomozók közül sem.

Egy hét leforgása alatt hasonlóan rejtélyes halálesetek következtek be, pontosabban öt darab. Mindenki egy profi sorozatgyilkosra gyanakodott a River grovei emberek közül. Csupán egyetlen ember volt a sok közül, ki valami sokkal rosszabb elmélettel állt elő, persze ezt senkinek nem mondta el, nyilván valóan őrültnek nyilvánították volna. Négy kézzel írott levelet kézbesített, ugyanennyi személynek. Kettőt az Arkansas béli Little Rockba, Turel Altmannak és Ashmore Seraelnek. Egyet Colorado Springs mellé, egy bizonyos Joseph O'mailenek, s még egyet Catena Kohrnak címezve. Miután az említettek értesültek, el is indultak River Groveba, mert mindannyiuk érdeklődését felkeltette az eset, habár meghívójuk nem fedte fel kilétét. Helyszínnek a városi parkot tűzte ki, szombat este 23 órára.

// A legelső körben írjátok le, hogyan jutottatok el a parkba! //

~ Nemrég levelet kaptam, ismeretlen feladótól. Persze, gyakran kapok ilyen névtelen leveleket, amiben mindenféle hülyeségről írnak: kitalált esetek, fenyegetések... De ez más volt. Valahogy éreztem: ebben igazat írnak. Miután gyorsan utánanéztem, River Grove hírportálján meg is találtam. Az eset érdekesnek ígérkezett. Gyorsan összekaptam amire ilyenkor szükségem lehetne: a jó öreg barátomat: Bundametszőt az ezüstkardot, és a kedvenc kis sörétesemet, jó néhány ezüst tölténnyel, némi aprópénzt, és miután lefoglaltam egy szép szobát az egyik hotelben, bepattantam a kicsi kocsikámba, és elindultam. Apró hiba, hogy csak útközben vettem észre: a tank félig üres. Ám ami még jobb: se közel, se távol egy benzinkút. Mikor már úgy éreztem, hogy hamarosan ki kell szállnom, és eltolnom a kocsit a következő benzinkútig, akkor végre megpillantottam egyet. Végül feltankoltam, és újból nekilódultam. Attól eltekintve, hogy egyszer megbírságoltak gyorshajtásért, eseménytelen utam volt.~
Mialatt mindezt végig gondolom, megint megtettem egy fél kört a parkban.
~ Már egy napja itt vagyok, és tudom, hogy meglehetősen korán érkeztem. Ezt a rövid időt pihenéssel, és fegyvertisztogatással töltöttem. Végülis, nem is volt olyan rossz ez a pár napnyi utazás. Jót tesz néha kimozdulni otthonból, és ha esetleg tényleg valami gonosz szörnyetegről lenne szó, még egy kis üldözős, harcolós dolog sem esne rosszul.~
Hamarosan visszaérek a kiinduló ponthoz. Egy órája itt lébecolok. Pedig még messze nincs 23 óra. De hát, én már csak ilyen türelmetlen vagyok. Végül mégis csak meggondolom magam, és ledobom magam egy padra. Körül nézek. Szép környék, meg kell hagyni. De természetesen Colorado Sprins-szel, és a Cheyen heggyel. Na AZ igazán szép környék. Persze, a legszebb a hegység és az erdők. Nézem, ahogy az egyik lámpa pislákol.
- De rég nem voltam ilyen távol az otthonomtól!
~ Persze, hogy gyakran mozdulok ki otthonról, és néha még mindig járok vadászni elszabadult kutyuskákra, de azt is leginkább csak Colorado-ban, vagy a környező államokban. Ez pedig... Hát, még a legjóindulatúbban sem lehetne közelinek nevezni.~
Így merengek tovább magamban, várva, hogy megérkezzenek a többiek.

Miközben a kis "bázisunkon" tartózkodtam a fiúkkal, éppen a kanapén heverésztem. Valami hülye főző műsor ment a tévében, ami hihetetlen módon nem tudott érdekelni.
~ Hol lehetnek a többiek?~ kérdeztem magamtól, de lusta voltam fölkelni, emiatt tovább fetrengtem oldalazva. Hirtelen lehetett hallani, hogy szólt a csengő, ezért villám gyorsan betuszkoltam pár fegyvert a bútorok alá, majd futottam az ajtóhoz.
- Nyitom már!- kiáltottam, ezt követően félig kitártam a bejáratot. Egy postás fickó volt, két levéllel a kezében.
- Jó napot!- köszöntem, mire ő üdvözlés nélkül feltette a kérdést:
- Itt lakik Turel Altmann, és Ashmore Serael?
Ekkor erősebben kezdett verni a szívem, elvégre ki a fene tudhatta egyáltalán, hogy mi életben vagyunk. A kézbesítő srác is igen komolytalan képet vágott a nevek hallatán, viszont ezt valamilyen szinten meg is tudtam érteni.
- Igen...- feleltem komoly hangon, utána átvettem a küldeményeket, amik borítékokként testesültek meg. Még egy aláírást kért az alak arról, miszerint valóban átvettem tőle a szállítmányt, utána finoman rácsaptam az ajtót.
- Victor! Turel!- kiáltottam el magamat az előszobában, amikor hangokat hallottam a lakás egyik részéből. Odaballagtam, s benyitottam. Csak vámpír cimborámra leltem rá, bár amúgy is neki kellett odaadni a levelet.
- Postád érkezett.- jelentettem ki, nem sokkal később meg a kezébe nyomtam a papírt. Lehuppantam az egyik székre, kibontottam a küldemény tartalmát, s olvasni kezdtem. Kézírással volt írva, valamint egy meghívásnak minősült River Grove városába.
- Mi a franc?- kérdeztem tanácstalanul, de, ami még furcsább volt, Turel is hasonszőrű levelet kapott, mint szerény személyem.
- Hát ennek vadászat szaga van.- vakartam meg az államat. El is indultam összeszedni a cuccaimat, elvégre szombaton 23-ra már ott kellett volna lennünk. Minden szükséges eszközömet magamhoz vettem, beöltöztem a vadász öltözetembe, két pisztolyomat megpörgettem ujjaimon, aztán a tokjukba vágtam őket. Ezt természetesen eltakarta a fekete bőrkabátom.
- Na, akkor pucolhatunk!- szólaltam meg, mikor már láttam, hogy a vérszívó is készen állt a buli kezdésére.

Kocsiba szállva indultunk el Oregonba, hiszen múzeumtulajdonos komámnak volt olyanja. Én egész végig az anyósülésen kuksoltam, rákönyökölve az ajtón lévő kéztámasztóhoz. Komor arccal pillantottam ki az ablakon, folyton törtem az agyamat, ki küldhette a levelet?
- Aggasztó ez az egész. Valószínűleg nem sok olyan személy él már ezen a világon, aki ismerné a valódi nevünket.- közöltem aggodalmam forrását a vezető férfival, hátha neki lett volna valamiféle ötlete a magyarázatra.

Már leszállt az est, mire elértük a várost, de beletellett egy kevés időbe, mire odaértünk a parkhoz. Már ott ült egy fickó, nyilván valóan meg lehetett állapítani, a pali egy vámpír volt.
- Ki a fene ez az alak? Tuti a fajtádhoz tartozik, érzem a szagán.- szóltam oda társamnak, utána kibiztosítottam a fegyvereimet. Sosem lehetett tudni, nem érkezett-e ártó szándékkal. Vagy talán neki is küldtek egyet a levelek közül? Rejtély. Minden esetre kiszálltam a járgányból, utána nekidőltem a motorháztetőnek.
- Estét!- intettem egyet az alak felé. Tekintetemmel végigpásztáztam a terepet, csakhogy minden olyan kihaltnak tűnt.
- A hideg kiráz a helytől...- suttogtam, utána kezeimet rendesen belemélyesztettem kabátom zsebeibe.

Miközben a szobámban gubbasztottam és feküdtem elgondolkoztam kicsit.
~ Vajon a többiek mit csinálnak. - kérdeztem magamban majd lassacskán felkeltem és kinéztem az ajtómon Ashmore éppen nézte a tévét. Victort meg valamiért nem találtam meg ezért vissza is mentem a szobámban. Bekapcsoltam a számítógépemet, amin rögtön a Resident Evil 3 iconra mentem az asztalon. Miután a játék betöltött az utolsó mentésemre mentem, ami az R.P.D. Rendőrkapitányság sötétszobájában volt. Mint mindig most is nagyra nyílt szemekkel bámultam a monitort. Mikor voltam a S.T.A.R.S. szobájában, s megérkezett az üzenet lementem a folyosóra ahol Nemesis várt rám.
- Na, erre valami jó ütős zene kell. – mondtam halkan miután a mobilon elindítottam a Papa Roachtól a Hollywood Whore zenét. Jillel elővettem a Magnumot és addig lőttem Nemesist, amíg ki nem feküdt. Hirtelen vérfarkas barátomtól hallottam a nevemet. Így gyorsan elmentettem a játékot.
- Okés mindjárt jövök! – mondtam miközben nyomtam egy Esc gombot. A barátom benyitott majd kijelentette, hogy levelem jött.
Ezen meglepődtem, mert nem nagyon kapok levelet. Kösz hogy behoztad. – köszöntem meg eztán pedig megnéztem, s jelentős hasonlóság volt mind a kettőnk levelében. Ashmore nemsokára azt mondta, hogy a levélnek vadászat szaga van.
- Ja, eléggé úgy néz ki. – jelentettem ki majd elkezdtem öltőzni. Miután felöltőztem kivettem a hűtőből egy kis vér tasakot, amit kiittam, mert nem akartam volna vadászat közben még élelmet is keresni. Még megnéztem, hogy mind a két pisztolyom a tokjában van majd a géppuskát a hátam mögé raktam bőrkabátom alá.

Beszálltunk a kocsimba, amit pár másodperc alatt beindítottam.
- Na, remélem semmit sem hagytunk itthon. –mondtam a mellettem ülő barátomnak miközben már elindultunk. Pár perc múlva a barátom elmondta, hogy már nem sokan tudhatják a nevünket.
- Ja, szerintem is ez az egész elég fura. – jelentettem ki, de semmi ötletem nem volt a dologgal kapcsolatban.

Amikor Oregonba értünk már beesteledett. Pár perc múlván már a parknál voltunk. Egy idegen alakra figyeltem fel a társammal, akin lehetett érezni, hogy vámpír volt. Serael még kis is jelentette, hogy az alak egy vámpír, mert érezte a szagán.
- Ja én is érzem rajta. - közöltem a vérfarkassal, majd lassan kibiztosítottam az egyik fegyverem. Miután Ashmore kiszállt a kocsiból én is kiszálltam.
- Üdv! Te ebben a városban laksz? - tettem fel a kérdést az idegen vámpírnak.

Hagyományos nap volt. Nem törődtem semmivel. Lassan átnéztem a fegyvereim, és a gitárom vettem az ölembe. Egy könnyed szólóba kezdtem. Mikor hirtelen megszólalt valami csipogó hang. Az éles hallásomnak hála, képes voltam a csipogásra figyelni, és letettem a hangszerem. Felkeltem, és elindultam a hang irányába. Gummer üzent. Tudtam, hogy oda kell mennem hozzá. Azonnal felkerestem, a pult mögött állt, és épp egy vadászt oktatott ki. Látta, hogy megjöttem. Bólintottam neki, s leültem a pulthoz.
-Örülök, hogy eljöttél!- Motyogta a férfi.- Kaptál egy levelet!
Nem is volt csoda, hisz az otthonom a kocsmáros lakcímén volt bejelentve. Egy boríték landolt előttem. Unottan néztem rá, de hirtelen meglepődtem. Nem a hivatalos nevem szerepelt rajta. Az volt a borítékra írva Catena Kohr. Az összes iratom a Kevin nevet viselte, sehol sem szerepelt a valódi nevem. Gyorsan felnyitottam a levelet, és beleolvastam. Elgondolkoztam. Már nem tehettem úgy, mintha nem láttam volna az üzenetet. Felsóhajtottam, majd a zsebembe gyűrtem a papírost. Megköszöntem a barátomnak, és elmentem a bárból. Gondolkoztam. Volt már rá példa, hogy kaptam egy hasonló levelet, de az csapda volt. Akkor farkasok rontottak rám. Még szerencse, hogy néhány társam követett, és megvédtek. Akkor majdnem otthagytam a fogam.
~A fenébe…- Mondtam, és elindultam megnézni, hogy juthatok oda a leggyorsabban. Előkerestem egy kis pénzt, és elindultam a buszállomásra. Bár még volt két napom, de elindultam. Az úton odafelé sokat gondolkoztam. Megtaláltak, és az eredeti nevemen. Nem számítottam rá, hisz senki sem ismert. Még Gummer is ritkán említette meg az ősi nevem, és mégis… A borítékon az ősi bélyegzőm volt. A buszon ránéztem a becsomagolt kardomra. Kissé letekertem róla a ruhát. Kihúztam a pengét, és ránéztem. Elmerengtem, hogy vajon véres lesz e azon az éjszakán. Eszembe villant a legutolsó eset, néhány héttel korábban történt… Egy elhagyatott házban sétáltam, és éreztem valami újat. Egyből beleremegtem az érzésbe. Egy véres lány volt ott. És az illata mámorító. Egy nőstényfarkas volt.
Hirtelen sípolást hallottam. Megjöttünk, én megráztam magam, és felkeltem. Kiléptem a buszból, és elindultam körülnézni. Kivettem egy hotelszobát, és ott voltam a két éjjelen. Végül szombat éjjel elindultam a találkozóhelyre. Már messziről megéreztem azokat a szagokat.
-Vámpírok, és egy…- Motyogtam halkan. Dühösen felvillantak a szemeim. Odalépdeltem.- Estét… Ti hívtatok ide?
A hangom kíváncsi volt. Valami furcsa érzés jelent meg bennem…

Mind a négy meghívott személy sikeresen ért oda a találkozó pontra. Egyenlőre nem keveredtek összetűzésbe, noha lett volna okuk rá származásukból kifolyólag. Az úton csönd honolt. Alacsony ködfátyol pihent a talaj fölött. Lassan, sejtelmesen haladtak a fehér foszlányok, akár egy hadsereg, mely fegyelmezett, eltökélt, gyilkolásra kész volt. Hűvös kezdett lenni. A lámpa, melyet nemrég Joseph figyelt, végleg kialudt, megszűnt többé utat mutatni a sötétben rosszul tájékozódóknak. Miért rendeltetett ide ez a pár személy? Ami pedig még fontosabb kérdésnek számított ezekben a percekben, ki adta fel a meghívást? A homályból egy fekete alak kezdett kibontakozni, az egyik sikátor felől közelített. Lépései sánták voltak, cipőinek talpai visszhangozva koppantak a kemény, betonból készült járdán. Fejébe egy baseball sapka volt húzva, őszes borostái alól kivehető volt komor arckifejezése. Szemei alig láthatóak voltak, de mikor jobban felemelte arcát, kivillantak a gesztenyebarna íriszek.
- Jó estét!- köszönt a társaságnak, miközben megtartotta a tisztes, két méter távolságot.
- A nevem Dennis Kenway.- jelentette ki. Amelyikőjük már jobban jártas volt a vadászok között, az nyilván valóan felismerte az idősebb férfit a nevéről. A legjobbak közé tartozott, számos démont, szellemet, s más természetfeletti lényt tett már el láb alól, ami hatalmas hírnevet kölcsönzött neki a többiek között. Nem utolsó sorban trófeái közé tartoztak vámpírok, vérfarkasok is, sőt azok közül is a nevesebbeket ejtette el. Nyilván valóan nem bízott az idecsődült bandában, elvégre egész életében a hasonló egyedek ellen folytatott küzdelmeket. Szemhéjait gyanakvóan húzta összébb, alaposan végigmérte az érkezetteket. Oldalán egy hatlövetű hevert, félig benyomva öve alá, de nem húzta elő.
- Én hívtalak össze titeket.- közölte mély hangján, meg sem próbálva illendő hangsúllyal megtisztelni az érintetteket.
- Ebben a városban elszabadult a pokol. Az emberek sorra halnak meg, én pedig nem tudom megvédeni őket, mert az utolsó vadászatban súlyosan megsérült a lábam, mely miatt most kivontam magamat a forgalomból egy időre. Hogy miért pont titeket hívtalak ide? Ez egyszerű... Mindnyájatokról hallottam már egyet, s mást, valamint arról is, hogy jártasak vagytok a mi emberi foglalkozásunkban. Felvettétek a harcot a gonosz ellen, noha ti magatok is besorolhatóak vagytok közéjük. Ez az első út a megtisztulás felé. Ha segítetek nekem, jutalmatok nem marad el. Megpróbálom elintézni, hogy soha többé ne tekintsenek benneteket célpontnak a vadászok, ezáltal teljes jogú tagokká válhattok a világ megmentői között.- mondta Dennis. Hangjából érződött, valami keresztes hadjáratként látta ezt az egész vadászós dolgot, gőgösen dicsérte a sajátjait, még a négy férfira inkább szörnyetegként tekintett. Nem gondolt bele abba, miszerint nem is lett volna kötelező eljönniük, ám mégis megtették. Tény, ajánlata viszont igencsak megfontolandónak számított. Az üldözöttségtől való megszabadulásra nem szabadott úgy tekinteni, mint valami csekély ajándékra. Ez rengeteg mindenben megkönnyíthette volna a természetfeletti lények életét. Nem várva meg a válaszokat, a fickó újból beszélni kezdett:
- Együtt kell majd működnötök, én maximum telefonon keresztüli segítséget nyújthatok. Fogjátok!- ekkor négy telefont osztott szét az illetők között.- Ezeken csak egymást, vagy engem tudjátok felhívni.
Ezek után Dennis hat fényképet osztott szét, azok voltak az eddigi áldozatok.
- Kérdezzetek!- utasította a négy személyt, azután csöndben maradt.

Ideges voltam, hisz ellenfelek álltak előttem. Egy farkas, akiben nem tudtam volna megbízni. Ő keltette fel a figyelmem. Hisz gyűlöltem a fajom. Azt hittem, vadásznak rám, és ki akarnak végezni, hisz én vagyok az Üldözött. Az, akit egyik faj sem fogadhat be többé, és mind örök ellenségévé tett. Nem bízhattam meg a puszta árnyékban, vagy a hozzám kedves emberekben. Mindig így éltem, és tudtam mi is a feladata egy olyannak, mint én. Örök életét arra áldozni, hogy a többi hosszú életű pusztuljon. Ez volt életem célja, és egyben egyetlen értelme is. Ha már a karom nem tudom fenevad ellen emelni, ha a lábam nem mozdul parancsra, önnön kezem által vetek véget életemnek.
Hirtelen eltűnt a lámpa fénye, mely oly csodásan megvilágított egy szeletkét az érdemtelen tájból. Nekem elég volt az orrom, és a fülem, hogy lesújtsak a rám támadó ellenfélre. Nem volt szükség viaskodásra, hisz valaki közeledett, ám nem veszélyes sebességgel. Egy számomra ismerősnek vélhető alak közelgett. Még meg sem szólalt, de tudtam ki is ő… Egy számomra elismert vadász, aki ember létére rettegett szörnyetegek végét jelentette. Hasonló babérokra törtem én is, ám meggátoltak benne a hátrányosságaim. Gyűlöltem a gondolatot, hogy egy véletlen balesett, és máris vérszomjas szörnyetegként kell szembeszállnom a rám törő addig még barátként számon tartott vadászokkal.
Mikor kimondta a nevet, melyet én már a nyelvem hegyén forgattam, bólintottam egyet. Mélyet szippantottam a levegőből, hogy a szagáról bármikor megismerhessem, aztán megtöröltem a gyöngyöző homlokom. Egész lényéből bizalmatlanság, és egyet nem értés tükröződött. Megéreztem, hogy nem vagyunk kívánatosak, csak szükségesek. Nem tudtam miért akarja egy neves vadász a mi kezünkbe adni a nehéz feladatot; az emberiség védelmét. Persze, én is úgy éreztem, ahogy ő, védelmezni minden áron, de ha tehettem, sem társakra, sem, segítőkre sem hagyatkoztam. Elég erősnek gondoltam magam, hogy elbirkózzak bármivel, de mégis jobbnak láttam, ha meghallgatom a hírhedt férfit.
Ő hívott hát minket, így a csapda ötletét elvetettem magamban, és inkább a jövőre koncentráltam. El akartam végezni a feladatot, ami ránk várt, hisz veszélyesnek éreztem egy másik farkas közelségét. Véres dominancia harcba még sosem csapott át ismeretségem egyetlen „társammal” sem, de jobb volt félni, mint megijedni.
Mikor végighallgattam Dennis Kenway beszédét, rájöttem kik is vagyunk mi. Mind a sötétség szolgái, akik fellázadtak, hogy elsöpörhessék az útjukba eső akadályokat, és magát a sötétséget kivégezzék a szívükben. És az ajánlata, mely számomra meglepetés volt, komoly segítségnek tűnt. Hisz így az emberek többé nem üldöznének ostoba ezüst fegyvereikkel. Így csak a saját, és a világ förtelmei álltak volna közém, és az örök béke közé. Felsóhajtottam, amit mostanában talán túl gyakran tettem. Kezdek netán elpuhulni, és túl sokat agyalni néhány apró ostobaságon? Nem volt fontos ez a kérdés sem, csak pusztán egy légből kapott ostoba kis kérdés volt a lelkem leggyengébb pontjához. Büszkén álltam hát, egyenes háttal, és vártam mi is az, ami ellen indulnunk kell.
Mikor kiosztotta a távközlő berendezéseinket, és meglepődtem. Az egész dolog alig volt egy falat, és a súlya sem haladta meg a párnákban található pehely súlyát. Eltettem az egyik rejtett zsebembe a számomra még új találmányt.
-Nos uram, mivel állunk szembe? Mert nem ismerem föl vértestvéreim keze nyomát az áldozatok testein. Ahogy az emberi testnedvet megcsapoló bestiák nyomai sem tökéletesen ilyenek.- Mondtam, és közben az övemhez nyúltam, és megsimítottam az ott található tőrömet.- Nem szívesen dolgozom fajtámbeliekkel, és a vámpír közelsége is feszéjez, de kritikus helyzetekben kritikus eszközökre van szükség… Állok hát a kihívás elébe!
Nem kedveltem a gondolatot, hogy olyanokkal dolgozzak, mint én, ám megláttam a jó oldalát is: Hisz a társaim már nem válhatnak a sötétség teremtményeivé. Mert már rég azok…

Érdekes módon, megbízónk nem akart odaérni, viszont volt valaki más, akinek láttára nagyra tárultak a szemeim.
~ Ez... Tudom, hogy ki ez az alak.~ gondoltam magamban, miközben feltett egy kérdést, de eltelt egy csöppnyi idő, mire válaszra tudtam nyitni a számat.
- Nem.- feleltem, igencsak szűkszavúan.
~ Catena Kohr, az Üldözött. Nem hiába neveznek engem a Legendának, ám ő még nálam is idősebb. Sőt, nyilván valóan a legtöbbet megélt természetfeletti lény mindannyiunk közül. A kegyetlen, bosszúálló vadász, aki végül maga is azzá lett, mit oly elhivatottan gyilkolt. Telihold lovag koromban sokat olvastam róla... Azok közül, kik a keresésére indultak, egy sem tért vissza. Félték és gyűlölték, mert a sajátjait pusztította még akkor is, midőn önmaga szintén vérfarkassá változott. Nem volt alkalmam találkozni vele élőben.~ elmélkedtem, azután elfordítottam a fejemet. Értelmetlennek véltem annyira bámulni, hiszen érezhető volt a tekintetén, nincs éppen elragadtatva a jelenlétemtől. Igazából nem féltem tőle, milliónyi megpróbáltatáson átestem már, szintem meghaladta ama fajtársaimét, kikkel anno egy célért harcoltunk.
- Szükségtelen ily erőltetett módon kimutatni, irántam érzett gyűlöletedet, s undorodat. Nagyon is jól tudom, ki vagy.- jegyeztem meg, még mindig a kocsinak dőlve, azután megjelent egy alak a homályból.
- Mi lesz itt? Hírességek gyűlése?- kérdeztem egy félmosollyal arcomon, elvégre tökéletesen felismertem a közeledő Dennis Kenwayt. Egy arrogáns, vén idióta. Soha nem tudtam kijönni az emberi származású vadászokkal, mindannyian önteltek, makacsok, vakok voltak. Számukra egy élet semmit nem jelentett, csupán elhivatottan tizedelték a tőlük különbözőeket. Ebből adódóan képtelen voltam, nem felhúzni magamat a beszédjén, zsebeimben ökölbe szorultak a kezeim, valamint lehunytam szemeimet. Nem igazán tudtam, miért viselkedett ennyire büszkén, mivel nélkülünk jelenleg semmit nem tudott volna tenni. Hiába játszotta meg a kemény legényt, a sérülésével képtelen lett volna a gonosz nyomába eredni.
~ Megtisztulás? Kinek kellene itt őszintén megtisztulnia? A gyilkos csak gyilkos marad, lényegtelen miféle jelzővel próbálja magát leplezni.~ töprengtem el. Tettem olyan dolgokat, amik nem a helyes út fogalmát takarták, ám mindig is hitten Istenben, soha nem dobtam el a reményt. Amiért olyanná váltam, amilyenné, annak is megvoltak az okai, akár világunk összes történésének. Az ajánlata viszont meglepett. El nem tudtam viselni a gondolatot, hogy fejet hajtsak egy efféle fickó előtt, noha céljaink egyek voltak.
- Rendben van...- egyeztem bele az ajánlatba. Pillanatokon belül telefonokat kaptunk, amit gyorsan el is tettem.
- A gőggel nem megyünk semmire. Én azt javaslom, nézzünk szét a halottak háza tájékán, hátha tudunk gyűjteni valami hasznos információt.- mondtam, majd elballagtam Turel kocsijának csomagtartójához. Elővettem a kardomat, amit a hátamra rögzítettem egy szíjjal. A két Desert Eaglemet már ezelőtt az övemhez rögzítettem.

A megbízónk egy kicsit késik, mert énszerintem már mind itt vagyunk kivéve ő. Még egy másik férfi is itt van, aki szaga alapján vérfarkas lehet, mint barátom, de én nem ismertem.
~ Remélhetőleg azért eljön a megbízó. Utálom azokat, akik késnek. - gondoltam magamban majd visszaültem a kocsiba és kivettem az egyik kedvenc könyvemet, amiben a Raccoon City mellett levő Spencer kastély titkai derülnek ki. Nemsokára vissza kimentem és a kocsinak támaszkodva olvastam a lenyűgöző könyvet. Pár perc elteltével meguntam az olvasást, s visszatettem a könyvet a helyére.
~ Jó ez a könyv, de egy kicsit unalmas, ha már többször elolvastam. - mondtam magamban miközben mosolyogtam. Pont jókor tettem el a könyvemet, mert végre jött a megbízónk Dennis Kenwayt. A megbízónk először elmondta, hogy mi a helyzet a városban majd a megtisztulásról kezdett el beszélni, hogy nem fognak minket ezek után üldözni, mert mi is teljes jogú vadászok leszünk.
~ Hmm, azt én meglátom, hogyan intézi el, mert engem például rohadtul utálnak, mondjuk szerintem Ashmoreval és a másik sráccal is ilyen viszonyban vannak a vadászok. Mondjuk szerintem az, emberek gyengék mi sokkal gyorsabban és jobban tudunk megoldani egy ügyet különleges keppességeink segítségével. Inkább őnekik kéne hozzánk csatlakozni, mint semmirekellő csicskáknak. - futott végig az agyamon ez a gondolat. Dennis nem sokkal később kiosztott pár telefont, amiket segítségként adott. Ashmore javasolta, hogy nézünk szét a halottak háza tájékán. Én erre bólintottam egyet majd kivettem a kocsiból két tárat az MP5-ömhöz. Kihajtottam a géppuskám tusát, s kényelmesen pihentettem a kezemet a sátorvason.

A férfi vélhetően különösnek találta a kisebb fajta vitát, ami kibontakozott a természetfeletti lények között, noha egyáltalán nem próbált meg közbe szólni.
- Ha befejeztétek, akár rá is térhetnénk a tárgyra.- jelentette ki, de csak az után, hogy már látta, egyik fél sem kívánt többet beszélni.
- Kohr, igazad van, valóban nem a ti fajtátok közül való a tettes. Látom, nem döntöttem rosszul, amikor téged is beillesztettelek a csapatba. Egyenlőre én sem tudok semmit, ám minden bizonnyal nagy erővel rendelkeznek a gyilkosok. Szerintem nem csupán egy van belőlük, ezért nem árt majd alaposnak lenni. Egyenlőre semmilyen nyomra nem bukkantam, de le tudtam nyomozni a halottak információit.- közölte a felbérelt alakokkal Dennis, majd elbicegett Turel kocsijához. Ekkor kicsit lehajolt, megsimította a lábát, láthatóan még fájt neki a seb. Arcán csupán egy grimasz mászott elő, tapasztalatából adódóan jól tűrte a fizikai kínokat, nyilván nem egy ilyen helyzeten esett már át. Nem sokáig késlekedett, kabátja alól öt darab iratot húzott elő, amik fényképekkel, valamint adatokkal voltak ellátva.
- Ezek az áldozatokkal kapcsolatos tudnivalók. Név, születési dátum, vércsoport, iskolák, munkahely, valamint a lakcím. Mindannyian törzsgyökeres River Grove-i, húsz-huszonöt év közötti fiatalok voltak, tehát már a szüleik is ebben a kis városban éltek.- osztott meg még több hasznos infót Kenway, miután hátsó felével nekidőlt a motorháztetőnek. Szemei a sötét égboltra szegeződtek.
- Serael, a kettős szétválás jó ötlet, viszont először menjetek a bűntettek helyszíneire. Mindnyájatoknak jutna egy, sőt még ugyanennyi így is fennmaradna, ám ne kockáztassunk meg ilyen típusú szétválást. Ha valamelyikőtök meghalna, az csupán az ügy lezárását lassítaná.- mondta rideg hangon a vadász, valószínűleg a két vérfarkas-, és vámpír testi épsége nem nagyon izgatta.
- Ez idő alatt jó magam hazaindulok, s a számítógépeimmel, plusz a régi könyveimmel próbállak kisegíteni titeket, ha hívtok. Holnapra már lehet eljutunk odáig, hogy kikérdezhessük az elhunytak hozzátartozóit, csakhogy ahhoz most már túl késő van.- állapította meg az idős férfi, ezek után nyugodt tempójában hazafelé vette az irányt. Még csak az sem izgatta, milyen felosztást fogtok választani.

Turel és Ashmore:
Mivel ők már régebb óta együtt dolgoztak, kocsiba pattantak, majd elindultak ahhoz a helyszínhez, ahol egy autóval közlekedő srác vesztette életét, mégpedig James Turner.

Catena és Joseph:
Ketten maradtak, azután a farkas döntésére az ottani parkban kezdtek el kutakodni, merthogy ezen kellemes helyen ugyancsak meghalt egy lány, név szerint Angelina Baker.

// Joseph-et egyenlőre én irányítóm, amíg jelt nem ad magáról. //

Gondolkoztam mit is felelhetnék a farkasnak, ám belegondoltam a helyzetembe. Megvontam a vállam, mert tudtam, hogy bármit felelek, nem fogjuk jobban kedvelni egymást. Az segített az elfogadjam őt ideiglenes társamnak, hogy ő is embereket mentet meg, vagy legalább most akar…
Rájöttem, ha túlságosan karót nyelt vagyok, akkor olyannak tűnhetek, mint az előttem álló legenda. Felsóhajtottam, és megráztam a fejem, közben előhúztam az egyik tőröm, és apró vágást ejtettem az alkaromon. Ezzel jeleztem, hogy megint vétkeztem, és észrevettem.
Kiderült, hogy nyomok még nem akadtak, így az ellenség bármi, nem inkább bármik lehetnek. A több elkövető, több halált, és nagyobb veszélyt jelentett. Számomra, pedig a veszély fontos eleme volt az életnek. Ám a jól ismert veszélyt tudom kezelni, ellenben azt, amit nem ismerek… Nos, az óvatosság mindenek felett.
Megkaptuk az információkat, és észrevettem egy mintát, ami idegesített. Rájöttem, hogy sok természetfeletti lény szokott minta szerint ölni, és velük talán, egyedül nem bírok el. Ami pedig még jobban bosszantott, az a lehetőségek voltak ebben a mintában. Egy tehetséges sorozatgyilkosként rejtőzködtek a gyilkosok.
~Elmés, nagyon ügyes…~ Gondoltam.~ Egy elkövetőt keresnek, sőt keresnék én is, ha egyedül lennék. De, ha nem tudjuk mik ezek, akkor nem is védekezhetünk ellenük. Nem tudjuk majd, hogy öljük meg őket. Talán elég a kardom? Vagy kéne egy kis só is? Szenteltvíz? Nem számít…
Meghallgattam a tervet és bólintottam. Bár ismertem a Vámpírok határait, de akkor sem tudtam mikor is léphetnék közbe, ha harcol. Ha Ashmore került volna mellém, akkor tudnám a határait. És lehet, hogy szét tudnánk tépni az ellenfelünk, de lehet, hogy egymást figyelve elkerülné a figyelmünk néhány nyom.
-Nekem jó…- Motyogtam. Beleborzongtam a gondolatba, hogy nekem le kell ülnöm, és egy masinát kell figyelnem, vagy olvasgatni, míg valakinek elvágják a torkát. Ha ezt kellett volna tennem felfordult, volna a gyomrom. Hála a gyors regenerációmnak, mindig harcra kész voltam. Megrántottam a vállam, és körbenéztem.
-Angelina Baker… Nos, ez a hely jó egy gyilkosság helyszínének…- Motyogtam elgondolkozva.- Amúgy Catena Kohr vagyok! Ha vadásztam rád, akkor bocs!
Mondtam komoly hangon. Nem volt kedvem viccelődni, mert valóban történhetett így. Az évek során sok vér tapadt a kezemhez, így akár őt is megtámadhattam már, és lehetséges, hogy kicsúszott a karmaim közül…

//Bocs, ha kicsit rövid//

Én sem óhajtottam további vitákba kavarodni Catenával, hiszen nyilván ő is okkal tett olyan dolgokat a múltban, amik terjengtek róla. Lehet, én is túl korán kaptam fel a vizet, hiszen a mi életünkben az előítéletek életet menthettek. Bár, szerény véleményem szerint én sosem tűntem veszélyesnek, legfeljebb sejtelmesnek. Nem sokkal később, Kenway megmutatta nekünk az áldozatokkal kapcsolatos információkat. Egy csöppet előrébb hajoltam, próbáltam tisztes távolságból megszemlélni az iratokat.
- Szóval több elkövetőre gyanakszol? Hát, ez nem könnyíti meg a dolgunkat.- mondtam ki véleményemet, mely elég pesszimistán hangozhatott. Nem is gondoltam másképp, mivel az előbbi kijelentésem egy tény volt. Rideg beszólásait már csak lazán engedtem el fülem mellett, engem sem igazán érdekelt volna, amennyiben ő meghal, elvégre semmilyen kapcsolatban nem álltam vele. Jelen esetben csupán egy munkaadó volt, aki a megszokottnál nagyobb jutalmat kínált a sikerért. Viszont, én eddig is meg tudtam élni vadászként, még akkor is, ha másoknak én magam voltam a préda. Persze, nem szabadott figyelmen kívül hagyni a mondást, miszerint mindig van egy jobb. Szerencsére, én még nem tapasztaltam meg ezt a saját bőrömön, ám örökké én sem élhettem. Valószínűleg egyszer meg fogok halni, akárcsak mindenki más. Nem féltem a megszűnés gondolatát, elegendő jó cselekedettel dicsekedhettem már ahhoz, hogy elnyerjem a bejutás lehetőséget a Mennyek Országába, már ha létezett ilyen hely egyáltalán. Egyenlőre ilyen eszmefuttatásokkal voltam elfoglalva, viszont ideje volt nekilátni a feladatainknak. Én Turellel kívántam menni, elvégre ő volt a hivatalos társam is. Az utóbbi időkben nagyon jól kijöttünk, ahhoz képest, hogy pár száz éve még szó nélkül beleztük volna ki a másikat. A sors még a halál után is tartogatott meglepetéseket. Milyen ostoba egy mondat, mégis igaz. Mivel autóval voltunk, ezért a balesetet szenvedett kölyök ügyét szerettük volna először kivizsgálni.
- Akkor, értesítünk, amint jutottunk valamire.- szólaltam meg, ezt követően sietős léptekkel mentem a jármű ajtajához, majd bepattantam az anyósölésre. Némán dőltem hátra az ülésben, kobakomat a fejtámlának döntve. Vámpír cimborámra bíztam a vezetést, mert amúgy is az ő tulajdonában volt a járgány.
- Érdekes egy ügyet fogtunk ki.- suttogtam, de valószínűleg ő is hallotta. Ezután, már csak egy mondat hagyta el a számat az érkezésig. Ez egy kereszteződésnél volt, ahol közöltem barátommal:
- Itt fordulj le jobbra!
Percek elteltével megérkeztünk a helyszínre. Kiszálltam a kocsiból, szemügyre vettem a megszáradt vért az aszfalton.
- Szerencsétlen kölyök.- ráztam meg a fejemet. Próbáltam minél jobban megvizsgálni a helyszínt, hátha találok majd valamiféle gyanús dolgot, ami bizonyos szempontokból közelebb juttathat az igazsághoz.

Kenway nem várt több ideig és megmutatta az iratokat, amin az áldozatokkal kapcsolatos dolgok voltak leírva jó alaposan szemügyrevettem az iratokat. Majd megbízónk azt is elmondta, hogy ő több bűnelkövetőre gyanakszik.
~ Húú az nem jó ez eléggé megnehezíti a dolgunkat is, mert minden bűnténynél már azt is számításba kell vennünk, hogy többen is vannak, így több indokot kell keresnünk. – futott végig az agyamon ez a gondolat. A megbízónk pedig jó ötletnek tartotta vérfarkas barátom szétválását s végül elmondta, hogy ő majd távolról tartja velünk a kapcsolatot és kisegít minket könyvekkel, s egyéb segédeszközökkel. Ashmoreval úgy gondoltuk mivel mi már eddig is egy csapatban voltunk így maradjunk most is egy csapat. Mivel nekünk volt egy kocsink így mi a gyerek úgy mond balesetét vettük először szemügyre. Beszálltam a kocsiba, s rögtön bekötöttem magam, mint mindig ez csak egy úgy mond megszokás volt nálam, nem azért mert félteném az életemet, hiszen ha kiesnék az ablakon egy balesetnél, akkor se lenne semmi bajom. Majd a rádiót bekapcsoltam, amin éppen a Detroit Rock City ment.
- Ez pont utazáshoz illik. - mondtam barátomnak egy mosollyal az arcomon. Mikor elindultam a kocsival suttogott pár dolgot az anyósülésen elhelyezkedet vérfarkas én csak én csak bólintottam rá egyet kimutatva ezzel együttértésem. Nemsokára beindítottam a motort és útnak indultunk. A zene gyorsulására én is jobban nyomtam a gázt majd Ashmore mondta, hogy forduljak jobbra én úgy is tettem és nemsokára a helyszínre értünk. A kocsi fényén megcsillant az aszfaltra szárat vér. Lassan kiszálltam a kocsiból és letérdeltem a vér mellé. Pár perccel később felkeltem és én is elkezdtem nyomok után kutatni.