~ általános
név: Nona Codrington
becenév: -
kor: 361
nem: nő
születési idő, hely: London, 1649. május 26.
kaszt: vámpír
foglalkozás: ügyvéd és tervező grafikus
~ előtörténet
London belvárosa lángban állt. Narancssárgás lángok törtek a viharfelhőkkel borított, éjszakai ég felé. Az utcákon emberek tolongtak, arra törekedve, hogy minél hamarább elhagyhassák a várost. Mindenfelé megrakodott szekereket, bőgő öszvéreket, szamarakat, és indulatosan veszekedő alakokat lehetett látni Néhány szerzetes imádkozott, hogy eleredjék az eső, míg a lakosok egy része arra törekedett, hogy a fontosabb középületetek ostromló tüzet eloltsák. A kavarodás közepén senkinek sem tűnt fel az a tizenhét éves lány, aki éppen ekkor szaladt végig a főutcán. Rongyos ruhája elárulta alacsony származását, noha arca egy ifjú, arisztokrata kisasszonyé is lehetett volna. Hosszú, fekete haját egy barnás bőrszalag tartotta lófarokban, finom vonású arcán most a félelem tükröződött. El akart tűnni a városból. Menteni a saját életét, ha már a testvérein nem tudott segíteni. A házuk – helyesebben fogalmazva kunyhójuk – egyike volt azoknak, amelyekre elsőként terjedt át a tűz. Sajnálatos módon – vagy éppenséggel szerencséjére -, ekkor az egyik kovács műhelyét szokta takarítani. Az apja korán meghalt, így kénytelen volt magára vállalni a család ellátásának feladatát. A nagy zúgolódás, őrült sikolyok vették rá arra, hogy a tömeggel szemben futva jusson el a házukig, ami azonban már lángokban állt. A csípős füst marta a torkát, ám nem mert bemenni: odabentről csak anyja és húgai halálsikolyát lehetett hallani. Ugyan megfordult a fejében, hogy meghaljon velük együtt, ám győzött az élni akarás ösztöne, így elszaladt. Alig-alig figyelte, merre megy, mígnem elérte a keleti városkaput. Ott hatalmas szekerek várakoztak, nőket, gyerekeket mentve a lángoló pokolból. Nem is remélte, hogy valaki megszánja majd. Úgy gondolta, talán valamelyik jármű keresztülgázol majd rajta, ezzel vetve véget földi szenvedéseinek, ám nem ez történt. Az egyik szekér bakján két, tőle olyan tíz évvel idősebb férfi ült. Amikor meglátták, szemük elégedetten felcsillant:
- Mit gondolsz, az úrnak megfelelne? – kérdezte az egyik.
- Szinte biztos vagyok benne! Ha nem, akkor majd én eljátszadozom vele pár napig…
Nem kellett géniusznak lennie, hogy tudja, mire gondolnak a férfiak, s legszívesebben azonnal menekülőre fogta volna a dolgot, csakhogy a lábai nem engedelmeskedtek az akaratának. Csak állt ott, szinte kővé merevedve, amikor a magasabbik megragadta a karját, és minden ellenkezése ellenére, felrángatta a kocsira, majd belökte a többi asszony közé, akik közül páran ijedten felsikítottak. Ketten segítettek neki felállni, majd leültették maguk közé, és nyomatékosan kérték, hogy maradjon csendben. Az egyik kocsis elkiáltotta magát, ostor csattant, s a szekér nehézkesen ugyan, de elindult, utat vágva magának azok között a nők között, akik már nem fértek fel platóra. Ugyanebben a pillanatban felpillantott, s az ég egy nagyot dördült. Hűs esőcseppek mosták az arcát, miközben a szekér sárban cuppogó kerekekkel elhagyta Londont.
Nem is tudja, mennyi idő telhetett el az utazással. Már hajnalodott, amikor végre megadta magát az álmatlan álom akaratának. Arra ébredt, hogy néhány nő ébresztgeti, mondván, megérkeztek. Egy hatalmas kastély előtt álltak, látszott, hogy az ura valami nagy becsben álló nemes lehet. Gondosan rendben tartott park, s gyümölcsös ölelte körbe, olyan volt, mintha a Paradicsomba nyertek volna belépést. Egyikük sem tudta, voltaképpen miért is vannak itt, de valamennyien különféle elméleteket gyártottak, noha egyikben sem volt sok logika. Magyarázatot csak este kaptak, amikor egy jólöltözött inas a szalonba kísérte őket, ahol egy vonalban kellett felsorakozniuk. Mivel ő volt a legfiatalabb, izgatottan izgett-mozgott, a többiek alig bírták rendre utasítani. Amikor azonban megjelent az uraság, akinek az életüket köszönhették, mindannyiuknak elállt a lélegzete. Magas, szálfatermetű férfi, a legújabb divat szerint szabott gúnyában, szőke haját összefogva viselte, hófehér bőre szinte ragyogott a gyertyafényben, smaragdszín szemeivel mindenkit alaposan szemügyre vett, ahogy elsétált előttük. Amikor odaért hozzá, és tekintetük találkozott, úgy érezte, elveszett. Most már mondhat akárki akármit, ő itt akar maradni.
- Te, gyere velem – szólalt meg mély, ugyanakkor határozottan kellemes hangon.
- Én? – nézett rá félénken.
- Igen, te. Mi a neved?
- Nona – felelete.
Vezetékneve sohasem volt, aki ismerte, csak ezen a néven emlegette. Ahogy kilépett a sorból, és a férfi után indult, hallani vélte, amint társnői összesúgnak a háta mögött. Családi portrékkal díszített folyosókon vágtak keresztül, mígnem a férfi megállt az egyik kétszárnyú ajtó előtt.
- Ez lesz a te szobád – mondta kedves, ugyanakkor ellentmondást nem tűrő hangon, amire ő csak bólintani tudott.
- A kastélyon és a birtokon belül bárhová mehetsz, de sohasem léphetsz ki a kapun, megértetted?
- Igen – felelte alig hallhatóan.
A férfi elégedetten bólintott egyet, majd szélesre tárta előtte az ajtót. A legcsodálatosabb hálószoba volt, amit valaha látott: stukkókkal díszített, krémszínű falak, vörös ágyneművel borított, baldachinos ágy, sőt, az egyik sarokban még egy fésülködőasztalka is helyett kapott, egy tükörrel egyetemben. Mivel ekkor látott ilyet először, azonnal odaszaladt, és megnézte magát a visszatükröződő képben. Ekkor a férfi kedvesen elmosolyodott, kurtán meghajolt, majd behajtotta az ajtót. Ő azonban már nem is foglalkozott ezzel, önmagát figyelte a tükörben. Nem is tudta, hogy olyan zafírkék szemei vannak, mint az édesapjának voltak annak idején, és azzal sem volt tisztában, hogy valójában nem is olyan csúnya lány. Csak ne lenne ilyen piszkos, pillantott végig magán. Mint egy végszóra, két, vele egykorú lány érkezett, mondván, az ő feladatuk, hogy megfürdessék őt. A szoba egyik paravánja mögött rejtőző kádat teletöltötték forró vízzel, majd illatos szappannal megfürdették, és megmosták a haját, amit utána bő egy órán keresztül fésültek, hogy minden kócot eltüntessenek belőle. Nem volt éppenséggel fájdalommentes, de megérte. Amikor újra a tükörbe nézett, olyan érzése támadt mintha egy másik lány nézne rá vissza.
Ettől kezdve az élete teljes egészében megváltozott. Általában napközben aludt, mert esténként mindig a ház urával kellett vacsoráznia – aki ilyenkor sohasem evett, mondván, ő már korábban megvacsorázott -, s közben beszélgetnie vele. Mivel analfabéta volt, jótevője tanítani kezdte, így pár hónap alatt megtanult írni és olvasni, valamint elsajátította az alapvető illemszabályokat. Néha-néha még látta azokat az asszonyokat, akikkel együtt idekerült, ők most a ház körüli munkákban segédkeztek, míg ő úgy érezte, már-már tejben-vajban fürösztik minden áldott nap. Aztán, egyik éjjel minden megváltozott.
A mai napig élénken emlékszik rá: a tükör előtt ülve, éppen a haját fésülte – kivételesen már vacsora után aludni mehetett, amit kissé furcsállt ugyan, de örült neki -, hiszen nem szerette, ha alvás közben nagyon összegubancolódott, s reggel alig bírta kibontani -, amikor úgy érezte, mintha jeges szellő simítana végig a vállán. Kellemetlen borzongás futott végig a hátán… majd hirtelen a tükör egy éles reccsenés kíséretében négy darabra tört, amit már csak az aranyozott keret tartott egyben. Rémülten felsikított, s fel akart állni, amikor a tükörképén keresztül észrevette a háta mögött álló férfit. Mit keres itt?, villant agyába a gondolat, hogy került ide? Hiszen nemi s hallotta, hogy bejött volna.
- Uram… - motyogta.
- Mondd csak, Nona – kérdezte őszinte kíváncsisággal a hangjában, miközben ujjai hegyével finoman végigsimított a nyakán – Nem szeretnél örökké itt élni velem, ebben a kastélyban?
A kérdés váratlanul érte ugyan, de talán éppen emiatt sikerült olyan gyermekien őszintére a válasz:
- De igen, szeretnék.
Több kérdés nem hangzott el. A férfi lehajolt, és száját az ő nyakához illesztette. Kellemes borzongást érzett, amit egyik pillanatról a másikra felváltott az éles, mindenen túlmenő fájdalom. Fogak mélyedtek a nyakába, s érezte, amint a vére kibuggyan, majd pár cseppje végigcsorog a testén. A kín egyre csak erősödött, majd hirtelen elmúlt, őt pedig magába rántotta az öntudatlanság állapota.
Minden eddiginél erősebb szomjúság ébresztette fel, csakhogy, most nem vízre szomjazott a szervezete. Kinyitva a szemét az egyik idősebb asszonyra tekintett, aki fölé hajolva kíváncsian figyelte. Ő azonban már csak egyetlen dologra tudott gondolni: mennyire jó lenne belemélyeszteni a fogát a nő puha húséba, és az utolsó cseppig magába szívni a benne keringő vért… S valóban: a teste felett elvesztette a kontrollt, s azon kapta magát, amint a vér fémes, ugyanakkor édeskés íze elönti a nyelvét, majd végigfut a torkán. Nem érdekelte már, hogy akit éppen a halálba küld, nem más, mint az egyik olyan nő, aki a legközelebb állt hozzá a birtokon élők közül, mindössze a jóllakottság érzésére tudott gondolni. Ekkor ölt először embert.
Fiatal vámpír lévén, eleinte éjszakánként akár többször is lakmározott a szolgálókból, így azok száma rohamosan csökkent. Ugyanakkor úgy tűnt, a ház urát ez zavarja a legkevésbé, hiszen végre volt valaki hozzá hasonló is a közelében. Csakhogy, az eszébe sem jutott, hogy a lánynak nincs ínyére ez a helyzet... Úgy érezte, akaratlanul is függ a másik vérszívótól – akkor még nem tudta, hogy a magukfajtát legtöbbször vámpírnak nevezik -, és minden erejével azon volt, hogy elszakadhasson tőle. Tudta, hogy ehhez először meg kell tanulnia irányítani az éhségét, nehogy minden második órában megéhezzék. Eme képesség elsajátítása majdnem egy évébe került, de megérte ez az áldozatot. Amikor egy téli éjszakán, mindenféle előzetes bejelentés nélkül, elhagyta a kastélyt, már önállóan meg tudott állni a saját lábán. Évszázadokig fel s alá bóklászott a világban, hol emberek, hol a hozzá hasonlók társaságát keresve. Aztán, amikor a világ átlépett a második évezredbe, úgy döntött, letelepszik. New Yorkba költözött, ahol egy egyetem levelezőszakos hallgatója lett, majd évekkel később, sikeresen lediplomázott. Ekkora már felvette egykori „teremtője” vezetéknevét, így a diplomájában a Nona Codrington név szerepelt, aki foglalkozását tekintve tervezőgrafikusként dolgozik. Noha nagyon korán – tizenhét esztendősen – vált vámpírrá, az idők folyamán megtanulta, hogy szükség esetén milyen módszerekkel hitetheti el az emberekkel, hogy legalább huszonkét, huszonhárom éves.
~ jellem
Ami talán elsőként feltűnhet az őt megfejteni próbálónak, az a végtelen szeszély, amivel irányítja az életét. Talán ezzel próbálja meg ellensúlyozni a családja elvesztését, de erre, nagy valószínűséggel, egy képzett pszichológus sem merne megesküdni. Ha mégis, becsületére váljék. Személyisége hihetetlen mértékben ambivalens: noha idővel mindig mindent mindent megszerez magának, számára a sorrend nem éppen az, amit a józan ész diktálna: először mindig a nehezen megkaparintható eseteket veszi kezelésbe, majd utána fordul a sokkal könnyebben becserkészhető alakok felé. Mindemellett tisztában van a saját testi adottságaival is, és a lehető legjobb mértékben mindig igyekszik kihasználni azt, amit az Isten... avagy jelen esetben inkább a Sátán adott neki. Emellett nem egy esetben kifejezetten erőszakos, ám ezt már senki nem rója fel előtte hibaként. Talán majd most lesz, aki megteszi helyette.
~ külső
Megjelenése minden körülmények között arisztokratikus, amivel könnyedén magára vonja a környezete figyelmét. Mozgása könnyed, már-már légies hatást kelt, az ajka szélén pedig mindig ott ül egy meghatározhatatlan jelentéstartalmú félmosoly. Hosszú, eredendően hullámos, szőkésbarna haját alkalomadtán
előszeretettel egyenesítteti ki, majd lófarokba fogva, esetleg feltűzve viseli, attól függően, hogy mit hoz szeszélyes hangulata. Bár nem éri el egy modell magasságát, sokan mégis azokhoz hasonlítják arányos, nőies alkata miatt. Ruhatára sem éppen az egyhangúságáról híres: az adott kor divatjának
megfelelő ruhái között sok olyannal lehet találkozni, amit egész eddigi életében csak egyetlen egy estélyen viselt. Ékszere egy vékony, ám erős aranylánc, aminek medáljában egy könnycsepp alakúra csiszolt ametiszt foglal helyet. Kisugárzása még a lehető leghivatalosabb öltözékeiben is egyfajta
érezhető, erotikus felhangot rejt magában, hiszen szemei kékje zavarba ejtő hatást érhet el egyeseknél... Persze nem minden esetben.
~ felszerelés
Úgy érzi, nincs rá szüksége, legalábbis egyelőre.
~ egyéb
-
Szer. Aug. 01, 2012 8:36 pm by 
